Rojál abszurd!
Jean St'Ay
2017. december 15. péntek, 16:21
December 15-én, pénteken. Pedig 2017. december 5-én elhunyt. És ez nem vicc.

A tényállás a következő: december 15-én, pénteken I. Mihály román királyt alperesként az aradi törvényszék elé idézték. Annak ellenére, hogy holtteste épp a bukaresti királyi palotában hever. És szombaton eltemetik Curtea de Argeș-en.

Az abszurd helyzet a jogi procedúra természetéből fakad. A volt román uralkodót egy Nistor Isai Faur nevű elítélt perelte be, aki az aradi börtönben éppen büntetését tölti. Nistor Isai Faur, aki mellesleg mániákus pereskedő és körülbelül 1000 peres ügye van, a lehető legabszurdabb okokból kifolyólag, 2017. október 10-én perelte be a román királyi házat, aztán személyesen Mihály királyt, mivel elégedetlen volt egy petíciójára kapott válasszal. Korábban azért folyamodott Mihály királyhoz, hogy az vegyen tevékeny részt a Faur által az országban és külföldön indított perekben. Ám a királyi ház által írt válaszban az állt, hogy az uralkodó visszavonult a nyilvánosságtól, így nem tud segíteni. Erre az elítélt kapta magát, és beperelte a királyt.

És mivel a törvény mindenkire vonatkozik, a procedúrát meg be kell tartani, az aradi bíróság szépen beidézte I Mihály királyt, az alperest, mégpedig pénteken, december 15-én. A kérdéses percsomóra vonatkozó adatok itt böngészhetők.

Virgiliu Flavius Bradin, az aradi bíróság szóvivője az abszurd üggyel kapcsolatban kijelentette: „A percsomó még napirenden van, mivel a procedurális rendelkezések előírják, hogy csak a tárgyalás napján (vagyis pénteken – a szerk.) és bizonyos előírások teljesülésével lehet felfüggeszteni az eljárást, amíg az örökösöket beiktatják az ügybe, a polgári törvénykönyv 412. cikkelye értelmében.”

Amúgy Nistor Isai Faurt 2001-ben 13 év börtönre ítélték kiskorú megerőszakolása miatt. Tíz év letöltése után feltételesen szabadlábra helyezték, ám 2013-ban ismét elítélték, kiskorúak kétrendbeli megerőszakolása miatt. Jelenleg az aradi fegyházban tölti büntetését.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://mail.foter.ro/trackback/24501
És amúgy sem lesz képes semmit megvalósítani.
Kulturálisan az. De jure nem az. De hogy elege van a bukaresti bojárok packázásaiból, úgy tűnik, tény.
Naná, hogy ezért is feljelentette a fürdővárost.
Vagyis az tisztelt országvezetés jól megszívatta drága, de annál trébb ünnepléssel, cserébe adott neki ingyenkaját.
Sorra kerülik el az országot a legnagyobb járműipari társaságok.
A hatalom a nép orra alá dugja a trikolórt, és onnan tilos másról beszélni. Sabin Gherman írása.
Bepillantottunk a jövőbe, ami már a jelen: mesterséges intelligenciával és robotokkal élünk együtt. Vérkomoly kérdésekkel játszottunk el az idei Kommunikációs Napokon.
Nem nagyon tudni, honnan lesz tízmilliárd euró helyi beruházásokra, amikor az idei utolsó nyugdíjakat a kormány tartalékalapjából fizetik ki.
Ez pedig édeskevés, már ha közoktatási stratégiáról beszélünk és nem újramelegített vitákról, véli Mircea Miclea, volt oktatási miniszter.
Na jó, ellenzéki megrendelésre készült, de azért olyan nagyot nem tévedhet.
Az emberi jogok világnapján történt. Vagyis hétfőn. Amikor a közleményírók is agyhalottak.
Amikor a románok is kiakadnak a saját túlhabzó nacionál-hisztériájuk kapcsán. Persze, anélkül, hogy elismernék: Erdélyt valóban elcsatolták.
Tudta, hogy Hobo ma is középiskolai történelemtanár lenne, ha nem alapít hobbizenekart? És hogy Deák Bill Gyulát zenésztársai csak Dukátnak becézték, pusztán anyagi okok miatt? A 73 éves Kossuth-díjas művész életpályájáról vallott.