Pitsikatoff szerepében Viola Gábor | Fotó: Biró István
Színház az egész
szabot
2018. január 10. szerda, 18:15
Zenés előadást rendez egy orosz drámaíró novellájából, amelynek ráadásul regény van a címében. Nemcsak a műfajok, a nézők sem kényelmesednek el.
Rendhagyó előadás lesz a Kolozsvári Állami Magyar Színház idei első bemutatója, a Regény nagybőgővel, ígérte Tompa Gábor igazgató az előadást beharangozó szerdai sajtótájékoztatón. Nemcsak azért, mert a társulat tagjaként már Kolozsváron élő spanyol színész, Paco Alfonsín rendezi, ez már a normális ügymenet része a magyar színházban. 
 
Az viszont nem normális, hogy ez még csak nem is low-budget, hanem egyenesen no-budget előadás, mert még semmit sem tudni a színház idei költségvetéséről. Ekkora anyagi bizonytalanságban még nem volt a színház az elmúlt húsz évben, jegyezte meg az igazgató, aki nehezményezte a kormány populista húzását, amellyel tavaly megemelte a stáb fizetését, előírta a dologi kiadások tíz százalékos csökkentését, az állami fenntartású kulturális intézmények idei költségvetését viszont még nem biztosította. 
 
Ennek legvalószínűbb következménye az lesz, hogy a gyártási költségek hiányában le kell mondjanak néhány előadás színpadra állításáról, mondta Tompa Gábor. Arról nem is beszélve, hogy év végén ismét Interferenciák fesztivált szervezne a színház, amelynek általában kétmillió lej az összköltsége, de még ennek finanszírozásáról sem tudnak semmit, és emiatt a fesztivál már lecsúszott néhány nemzetközi előadásról, amelyet nem tudtak idejében leszerződni.
 
Ötvös Kinga, Paco Alfonsín, Tompa Gábor, Viola Gábor
 
Ötvös Kinga, Paco Alfonsín, Tompa Gábor, Viola Gábor a kolozsvári sajtótájékoztatón | Fotók: Biró István
 
Pénz nélkül és óriási lelkesedéssel vágtak bele a Regény nagybőgővel című Csehov-novella színpadra állításába, mondták el az alkotók. Paco Alfonsín évekkel ezelőtt annyira magára ismert Pitsikatoffban, a helyét kereső, az állandóan változó küldetésben elvesztődő Csehov-figurában, hogy egyből színpadon képzelte el, a saját alakításában, és örömmel vette elő a történetet, ahogy rendezési lehetőséget kapott Kolozsváron. Ahol az előadás abból a cinkosságból és szolidaritásból született, amelyet ő ebben a társulatban megtapasztalt.
 
Pitsikatoff (Viola Gábor) és Bibulova hercegnő (Ötvös Kinga) a novellában erdőben tévelyeg, az előadás viszont tengerpartra helyezi őket. Az erdővel a dél-spanyolországi Alfonsín nem tudott mit kezdeni, amikor viszont meglátta Carmencita Brojboiu díszlettervező fotóját egy vihar után homokkal befújt terasz székeiről, egyből tudta, hogy megtalálták a Regény nagybőgővel díszletét. 
 
A konkrét székeket aztán a színház kellékraktárában találták meg, illetve a román színház is kölcsönad párat, Demeter Kata dramaturggal pedig gondosan feliratozzák majd őket, mondta Brojboiu, hogy a nézők tudják, milyen relikviákon foglalnak helyet. Mert ha jól értettük, a nézők nem kényelmesen, egymás mellett ülnek majd a nézőtéren, hanem egymástól elszigetelve, a játéktér különböző pontjain, és nagyon egyéni szögekből látják majd az előadást. Magukra hagyatva, mint egy erdőben, készített fel az élményre a rendező.
 
Színpadkép nagybőgővel | Fotó: Biró István
 
Színpadkép nagybőgővel | Fotó: Biró István
 
A két szereplő egy adott ponton találkozó történetét a Farkas Loránd, Balla Szabolcs, Antal Attila és Bajusz Gábor alkotta zenekar dalokban meséli el. A dalszövegeket Gergely Edó írta, aki többször elutasította Paco Alfonsín felkérését, majd miután Alfonsín elfogadta az elutasítást, annyira felszabadult, hogy a korábbi, katasztrofikusnak érzett próbálkozás után könnyen és játékosan jöttek a dalszövegek, mesélte a meseíró, szakácskönyvszerző, jógaoktató és sokminden mással is foglalkozó Gergely Edó.
 
Ahogy a délspanyol kultúra, úgy a pizzicato is inkább ritmikus, nem melodikus, az előadás zenéje viszont egyáltalán nem spanyol ihletésű, válaszolta újságírói kérdésre Paco Alfonsín. A mesélő zenekarnak dekadens, kabaré- és Tiger Lillies-jellegű zenei világot képzelt, Pitsikatoffnak frusztrált dzsesszt, Bibulovának pedig Ötvös Kinga ajánlatára német operaszerű világot. Ismerősét, Alex Catona Kanadában élő zeneszerzőt kérte meg a dallamvilág kialakítására, aki 20-30 másodperces zenei mintákat küldött, a zenekar pedig ezekből alkotta meg az előadás zenéjét. A zenekar videón jelenik majd meg, a felvételeket egy folyton változó hátteret biztosító fémlerakatban készítették.
 
Valószínűleg nem csak a nézőtér lesz kényelmetlen a nézők számára, a mintegy 70 perces előadást ugyanis 18 éven felülieknek ajánlják. Január 13-án és 14-én, szombaton és vasárnap este nyolctól lehet megtekinteni. Jegyek itt, illetve a színház jegypénztárában kaphatók.
comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://mail.foter.ro/trackback/24821
És amúgy sem lesz képes semmit megvalósítani.
Kulturálisan az. De jure nem az. De hogy elege van a bukaresti bojárok packázásaiból, úgy tűnik, tény.
Naná, hogy ezért is feljelentette a fürdővárost.
Vagyis az tisztelt országvezetés jól megszívatta drága, de annál trébb ünnepléssel, cserébe adott neki ingyenkaját.
Sorra kerülik el az országot a legnagyobb járműipari társaságok.
A hatalom a nép orra alá dugja a trikolórt, és onnan tilos másról beszélni. Sabin Gherman írása.
Bepillantottunk a jövőbe, ami már a jelen: mesterséges intelligenciával és robotokkal élünk együtt. Vérkomoly kérdésekkel játszottunk el az idei Kommunikációs Napokon.
Nem nagyon tudni, honnan lesz tízmilliárd euró helyi beruházásokra, amikor az idei utolsó nyugdíjakat a kormány tartalékalapjából fizetik ki.
Ez pedig édeskevés, már ha közoktatási stratégiáról beszélünk és nem újramelegített vitákról, véli Mircea Miclea, volt oktatási miniszter.
Na jó, ellenzéki megrendelésre készült, de azért olyan nagyot nem tévedhet.
Az emberi jogok világnapján történt. Vagyis hétfőn. Amikor a közleményírók is agyhalottak.
Amikor a románok is kiakadnak a saját túlhabzó nacionál-hisztériájuk kapcsán. Persze, anélkül, hogy elismernék: Erdélyt valóban elcsatolták.
Tudta, hogy Hobo ma is középiskolai történelemtanár lenne, ha nem alapít hobbizenekart? És hogy Deák Bill Gyulát zenésztársai csak Dukátnak becézték, pusztán anyagi okok miatt? A 73 éves Kossuth-díjas művész életpályájáról vallott.