Karácsonyi Zsolt|Fotó: Fall Sándor
március idusa
Szerző: Főtér.ro
2018. március 13. kedd, 13:13
A nemzeti ünnep előtt átadták a művészeti középdíjakat.

Összesen 84 alkotót díjazott Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter – Orbán Viktor miniszterelnök megbízásából – a nemzeti ünnep „előestéjén”. A miniszter tizenkilenc kategóriában adta át a művészeti középdíjnak nevezett elismeréseket a Pesti Vigadóban kedden.

„Önök arra terelnek bennünket, ahol a szép, az igaz és a jó létezik gyakran méltatlanul élt világunkban. Teljesítményük erősíti összetartozásunkat, magyar mibenlétünket, részévé válik mindannak, amit érdemes megismerni, megérteni, megtartani, továbbadni, ha úgy adódik, védelmezni” – mondta a miniszter a díjátadón.

Mint ilyenkor általában, átnéztük a listákat, erdélyi – vagy Erdélyből elszármazott – alkotók után kutatva, és találtunk is néhányat (gyorsan hozzátennénk, hogy a teljesség igénye nélkül, ha valakit kifelejtettünk, elnézést). Tehát:

TÓKOS Attila, a Honvéd Együttes táncos szólistája kiemelkedő táncművészeti tevékenysége elismeréseként Harangozó Gyula-díjban részesült;

GITTAI István költő, író, újságíró kiemelkedő irodalmi tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült;

KARÁCSONYI Zsolt költő, műfordító, a kolozsvári Helikon folyóirat főszerkesztője, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) elnöke szintén József Attila-díjas;

BARTIS Attila József Attila- és Márai Sándor-díjas író, fotográfus a magyar irodalom területén nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Magyarország Babérkoszorúja díjat vehetett át, akárcsak

BÖSZÖRMÉNYI Zoltán József Attila-díjas író, költő.

(Teljesen önkényesen) kiemelnénk még néhány alkotót a díjazottak közül. Jászai Mari-díjban részesült például Borbély Alexandra, a Berlinale-győztes és Oscar-jelölt Testről és lélekről (egyébként felvidéki származású) női főszereplője, Máté Péter-díjas lett Rúzsa Magdi, Magyarország Kiváló Művésze díjban részesült Fábry Sándor, Mucsi Zoltánt (!) pedig Magyarország Érdemes Művésze  díjjal tüntették ki.

A teljes lista elérhető például itt.
 

 

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://mail.foter.ro/trackback/25739
Röviden: Románia egy kiváltságos személyeknek alkotott ország. Hosszabban: tessék csak olvasni. Nem túl szívderítő.
A zavarosnak tűnő ügy vádlottját a moszkvai bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
A vébé talán legegyoldalúbb meccsén Spanyolország csak egy szerencsés góllal törte fel az iráni bunkerfocit.
A Kossuth-díjas költő 89 éves volt.
Óriási gazdasági károkat okoz az országnak a PSD-kormány.
Sabin Gherman felmossa a padlót Liviu Dragneával.
Georges Leekenst négy nyeretlen felkészülési mérkőzés után menesztette az MLSZ.
A büntető perrendtartást módosító kormányoldali honatyák lemondását követelték.
Ez az a kérdés, amelyért perre megy Árus Zsolt jogvédő.
A szerencse is Szenegál mellé szegődött, a feje tetejére állt a H-csoport.
A román külügy szokatlanul higgadt hangnemben reagált, és a magyar-román kapcsolatok elmélyítése mellett foglalt állást.
Létezik, hogy a jelenlegi koalíció annyira felelőtlen legyen, hogy maga ellen fordítsa az ország lakosságának 80 százalékát?
Mindenki megkapja a magáét – a középkori kódexek stílusában. VIGYÁZAT: POLITIKAILAG NAGYON NEM KORREKT TARTALOM!
Rég várt változások védik ezentúl azokat, akiket otthon ütlegelnek.