Színház az egész
2018. június 17. 09:12
A kincses város teátrumának előadása három díjat is nyert a pécsi fesztiválon.
1
2018. június 14. 16:36
Az egykori józsefkülvárosi művészmozit és nyári kertet veheti birtokba a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház.
1
2018. május 14. 17:26
Tompa Gábor összekötné a régi és új értékeket, és újraélesztené a szervezet éves színházi fesztiválját.
1
2018. május 7. 17:47
Abszurd helyzet akad bőben az atombombázás áldozatainak mindennapi életében is. Ritka japán vendégjáték a kolozsvári színpadon.
0
2018. április 30. 11:31
A REFLEX4 Nemzetközi Színházi Fesztivál előadásaira szabadnapokon is zajlik a jegyárusítás a Központi Jegyirodában.
0
2018. március 3. 11:22
A vajdasági rendező által megálmodott darab elsősorban a zene és a mozgás nyelvén eleveníti fel a legendát.
0
2018. február 27. 16:28
Tavaly sikerült elnyerni a legjobb rendezésért járó UNITER-díjat. Idén Az Angyalok Amerikában című kétestés darabot jelölték a Román Színházi Szövetség elismerésére.
0
2018. február 23. 13:01
Nádas Péter és Dragomán György egy-egy nagysikerű művéből született előadás mellett látható lesz a Marton László által rendezett A Pál utcai fiúk, illetve Vecsei H. Miklós József Attila-estje.
0
2018. február 12. 18:48
Hány valóságban él az a jómódú család, ahol nincs anya, de van abortusz- és ügynökkérdés? Ahányba hajlandók leszünk belemerülni.
0
2018. január 24. 20:02
Az Angyalok Amerikában című darabot Victor Ioan Frunză rendezte.
13
2018. január 10. 18:15
Zenés előadást rendez egy orosz drámaíró novellájából, amelynek ráadásul regény van a címében. Nemcsak a műfajok, a nézők sem kényelmesednek el.
2
2017. szeptember 26. 21:45
Öt kolozsvári színház műsorát, jegyvásárlását és vélhetően közönségét fogja össze egy közös naptár és egy kártya, amely díjazza a legkíváncsibb és legkitartóbb nézőket.
0
2017. szeptember 21. 19:08
Befutott, nagy nevek és roppant ígéretes fiatalok rendeznek majd Kolozsváron, miközben a társulat rengeteget utazik bel- és külföldön.
0
2017. szeptember 16. 12:07
Radu Afrim rendező és a reformáció 500. évfordulója szinte minden társulatnál megjelenik majd.
0
2017. augusztus 30. 08:14
TranzitFeszt néven érdemes keresni.
0
2017. augusztus 8. 19:51
Többek között Gothár Péter is Nagyváradon rendez az új évadban.
0
2017. május 9. 12:31
Jurij Kordonszkij rendezése, Gorkij A mélyben című darabja bizonyult a legjobbnak.
0
2017. május 2. 20:26
Úgy próbálnak együtt lenni a színészek egymással és velünk, hogy ne erőltessék ennek az értelmét.
0

összesen: 73 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 következő utolsó
Röviden: Románia egy kiváltságos személyeknek alkotott ország. Hosszabban: tessék csak olvasni. Nem túl szívderítő.
A zavarosnak tűnő ügy vádlottját a moszkvai bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
A vébé talán legegyoldalúbb meccsén Spanyolország csak egy szerencsés góllal törte fel az iráni bunkerfocit.
A Kossuth-díjas költő 89 éves volt.
Óriási gazdasági károkat okoz az országnak a PSD-kormány.
Sabin Gherman felmossa a padlót Liviu Dragneával.
Georges Leekenst négy nyeretlen felkészülési mérkőzés után menesztette az MLSZ.
A büntető perrendtartást módosító kormányoldali honatyák lemondását követelték.
Ez az a kérdés, amelyért perre megy Árus Zsolt jogvédő.
A szerencse is Szenegál mellé szegődött, a feje tetejére állt a H-csoport.
A román külügy szokatlanul higgadt hangnemben reagált, és a magyar-román kapcsolatok elmélyítése mellett foglalt állást.
Létezik, hogy a jelenlegi koalíció annyira felelőtlen legyen, hogy maga ellen fordítsa az ország lakosságának 80 százalékát?
Mindenki megkapja a magáét – a középkori kódexek stílusában. VIGYÁZAT: POLITIKAILAG NAGYON NEM KORREKT TARTALOM!
Rég várt változások védik ezentúl azokat, akiket otthon ütlegelnek.